Aktualitások
Csak regisztrált felhasználók kérhetik le más felhasználók adatait.
pafrany Adatok
|
2010-09-17 11:44:10
|
Mostanában ez a divat elvégre valahogy be kell sározni a mostani vezetést hisz önkormányzati választások lesznek!. Az nem létezik, ,hogy ezt az eredményt becsületes úton és hűtlen kezelés, lopás , csalás, hamisítás, vesztegetés, vagy amit akarsz!- vádja nélkül el lehetett érni a feljelentő szerint.
Mert a gyanú nagy úr így választások előtt ,legfeljebb nem igazolódik be de addig lehet rá hivatkozni , hogy vizsgálat folyik ellene. Még azt is el tudom képzelni hogy vétettek valahol valamiben, csak azt nem , hogy tudatosan és a saját hasznukra dolgoztak.
Javasolnám,ha már úgy is vizsgálódnak kezdjék egy kicsi messzebbről mondjuk az utolsó 5-6 évet , érdemes lenne ott kezdeni legalább lenne valami összehasonlítási alap pl az igénybe vett költségtérítésnél. Gondolom még nem lehet az elévülésre hívatkozni,ha így lenne még talán örülni is lehetne,de gyanítom csak az elmúlt négy év vagy csak az utolsó pár hónap gyanús a feljelentőnek.
|
|
válasz erre
|
|
|
|
Fekete Pont Adatok
|
2010-09-17 11:17:28
|
a helyi fideszesek jelentették fel a polgármestert. Már tisztogatnak.
|
|
válasz erre
|
|
|
|
azazello Adatok
|
2010-09-17 11:05:03
|
Ezt már komolyan nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire undorító? Nagyon remélem, hogy az emberek nem egy ilyen tisztességtelen és kétszínű alakot választanak a falu élére. Mit képzel? Örüljön annak, hogy az uralkodása idején ki tudta használni a pozíciójából fakadó előnyöket és elégedjen meg ennyivel.
|
|
válasz erre
|
|
|
|
Facia Negra Adatok
|
2010-09-17 09:58:17
|
Kíváncsi vagyok, hogy ki dobta fel az önkormányzatot hűtlen kezelés gyanújával? A feljelentés sajnos valós.
|
|
válasz erre
|
|
|
|
Jankovacs Adatok
|
2010-09-16 14:10:45
|
A "rendet teszek" jelölteknek szerintem nincs esélyük.
A Bugaci Fideszes rezsim? Jópofa. A cél a mostaniak menesztése,felelősségrevonása, megtorlás és nyilván a háttérben már megvannak a megfelelő ígéretek, paktumok,pozíció elosztások. És már meg is született a Cs.úr féle demokrácia. (egy sokat sejtető példa: nyilván nem véletlen, hogy Cs. úr az utóbbi egy év alatt több időt töltött az iskolában, mint előtte a 8 évnyi polgármesterkedése alatt. Nem hülyék az emberek, legalábbis van szemük)
Észrevette valaki, hogy a jelenleginek eszébe se jutott 2006-ban tisztogatni? Pedig Cs. úr a bukása után egész háremét hagyta maga után.
|
|
válasz erre
|
|
|
|
Facia Negra Adatok
|
2010-09-16 09:05:04
|
A magyar sosem volt képes önállóan gondolkodni. Mindig kellett neki valaki, aki felülről irányítja: légyen az Brezsnyev-Kádár, Antall-Horn vagy Putyin-Orbán - egyfene. A demokráciával a Nép nem tudott, vagy nem akart kezdeni.
Településeinkre vetítve ez a politikai-történelmi tényező talán nem annyira került előtérbe - EDDIG! Most meg van rá az eshetőség és lehetőség arra, hogy legalábbis Bugac is beálljon a fejbókolók és talpnyalók, a rettegők sorába, ha a NÉP így akarja majd októberben. A demokratikus Szabó-éra után jöhet majd a demokrácia köpönyegébe bújtatott FIDESZ-Csitári-valaki rezsim. A legrosszabb azonban talán az lenne, ha a "rendet teszek" jelöltek nyernének. Bugacon ilyen Tiricz Csaba és Bugacpusztaházán Horváth Mária "független" polgármesterjelöltek. Ők azok, akik a tisztogatás hívei. Akkor most mi lenne a jobb? Talán az, ha maradnának azok, akik eddig is tettek és dolgoztak a településekért!
|
Előzmények (1)
|
válasz erre
|
|
|
|
Lokalpatriota Adatok
|
2010-09-15 12:01:56
|
Igen, 6114, kb. a konyhapénz megforgatásán gondolkodtam. A heti haszon felét szánnám jutaléknak, mondjuk a futamidő végén, vasárnaponként pl. 1/2 töltött káposzta, vagy 1/2 túróslepény. Sajnálom, hogy ekkora biznisz nem érdekel.:(((
Kedves dioda! A nálunk Fidesz-es színekben induló jelöltek nagy száma engem is elgondolkodtat. Az országos helyzet, mindig más, mint egy ekkora településen az önkorm.-i választásokon.
Néhány érdekes részletet másolok ide egy cikkből. (Putyin \"hülyéi\" és a Fidesz.)
Orbán Viktor és Putyin (\"(túl)irányított\") demokráciáinak építéséről, összehasonlításáról:
\"...az Orbán Viktor vezette új hatalom azóta is (100 napja -Lp-)elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül menetel forradalmi céljai megvalósítása felé.
..a vektorok egy irányba mutatnak. ...a képviselők a nenyi-ben….. fogadalmat tettek rá: A magyar nemzet e történelmi tettével [az áprilisi választással] arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a nemzeti együttműködés rendszerét.
Nos:"Egy politikai rendszer valódi jellegét értelemszerűen nem az uralmon lévők önképe vagy a köznek szánt szavai adják meg, sokkal inkább a tetteik."
Pl. Putyin törekvései nem kendőzöttek:"soha nem titkolta törekvését a demokrácia államosítására sem egyeduralmi ambícióit. Orbán Viktor óvatosabb, a jogállamiság helyreállításáról beszél, miközben ennek az ellenkezőjén buzgólkodik. Elég tapasztalt politikus ahhoz, hogy tudja, a látszat a politikában sokszor fontosabb, mint a valóság. Hatalma kiteljesítését és korlátlanságát a magyar miniszterelnök a nép egységes akaratával azonosítja, s történelmi szükségszerűségnek tekinti. Igaz, ami igaz, a nép egyelőre tényleg nem berzenkedik ellene, sőt."
Orosz politológus véleménye az orosz helyzetről: ami Putyin két elnöki ideje alatt bekövetkezett, egyetlen következetes és céltudatos törekvéssel jellemezhető: sikerült jelentős mértékben meggyöngíteni minden létező intézményt, az elnöki hatalom intézményét kivéve. A hatalom centrumában Magyarországon 1990 óta a kormányfő áll, csakhogy az utóbbi hónapok jogalkotása és személyi döntései alapján egyre korlátlanabbul."
Egy ilyenfajta demokrácia "hatékonyságmítoszának" kialakítására és fenntartására az oroszoknak hatalmas nyersanyagforrásai vannak, nekünk meg? semmi. Marad a politikai és ideológiai ráfordítás fokozása. ..mely "a demokrácia olyan fokú szűkítéséhez fog vezetni, amelyhez képest Oroszország hamarosan az irányított demokrácia legvidámabb barakkjának tűnhet fel.
Demokráciában "a végrehajtó hatalomnak intézményes ellensúlyai, fékjei vannak (pl. pl. bíróságok, alkotmánybíráskodás, politikai pártok, civil társadalom, szabad sajtó stb.), amelyek kordában tartják a kormányt így semmi szívderítő nincs abban, hogy ezeknek az intézményeknek a kiüresítése folyik (Schmitt Pál elnökké ütése, az Alkotmánybíróság pártos feltöltése, a nemzeti szuper médiahatóság létrehozása, a közmédiák megszállása, a választás szabályainak és az alkotmánynak a Fidesz érdekei szerinti átírása stb.)"
..."az egyszemélyi vezető kezében összpontosuló végrehajtó hatalom, amelyik kikapcsolja a független intézményeket, nagymértékben ki van szolgáltatva a tudatlanságból, felkészületlenségből, önelégültségből, túlteljesítő buzgalomból, hatalmi arroganciából fakadó "hülyeségnek" és a minden rendű és rangú "hülyéknek". És hát már most látni, kik is az új hatalom karakteres vagy potenciális "hülyéi" (lásd mások mellett Hoffmann Rózsát, Pintér Sándort, Semjén Zsoltot, Schmitt Pált), miféle ordító "hülyeségekre" képes (lásd pl. a nenyit, az I. Nemzeti Tanévnyitót) a gyengén kontrollált kormány, márpedig eddig (a pénzügyi válság mellett) egyelőre ők okozták a legtöbb kellemetlenséget a centrális erőtérnek, nem pedig az ellenzék vagy a civil társadalom."
Itt Bugacon ez a nagyszámú Fidesz-es jelölt indulása érdekes. Egyértelmű, hogy egy "csapatot" alkotnak? Vagy nem? Vagy részben?
Persze, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle, az (egységes) népakarat majd dönt. Mindenesetre komolyan el kell gondolkodnunk, ki legyen az a hat képviselő, akinek bizalmat szavazunk.
|
|
válasz erre
|
Utózmányok (1)
|
|
|
Facia Negra Adatok
|
2010-09-15 11:09:17
|
Igen, elnézést, az előfinanszírozásra gondoltam. Egyébként 38 millió Ft az az összeg, ami a kötvény kamataiból a pályázatok megvalósításához került átcsoportosításra. A teljes összeg hiánytalanul meg van a bank számláján, ezt csak Cs Úr megnyugtatásául közlöm, aki minden egyes ülésen megkérdezi a Testülettől, hogy HOL A PÉNZ! Mintha nem tudná, hogy nem a képviselők zsebében van, de lehet, hogy fájlalja, hogy nem az ő zsebében és ötletében. 20 pályázatot nyert el a Társulás, 391 millió Ft értékben! Ez már önmagában sikertörténet egy olyan kicsi település viszonylatában, mint Bugac és Bugacpusztaháza!
|
|
válasz erre
|
|
|
|
hukarka Adatok
|
2010-09-15 10:38:51
|
Egy kicsit módosítanék. Ha jól tudom, a kötvény hozadékát az önkormányzat nem a pályázatok önerejére használta fel, hanem az előfinanszírozás egy részére. A különbség jelentős: ezt a pénzt az államtól visszakapjuk/ vagy már vissza is kaptuk, ezért a kötvény és hozadéka hiánytalan.Mindenesetre az biztos, hogy már eddig is hasznát vette a település.
|
Előzmények (1)
|
válasz erre
|
|
|
|
Facia Negra Adatok
|
2010-09-15 10:15:37
|
Úgy gondolom, hogy a kötvénnyel kapcsolatban néhány félreértést tisztázni kell. Egyrészt nem igaz az, hogy nem "deviza szakemberek" kezelik a kötvényt. A kötvényt a Raiffeisen Bank kezeli, és neki igen csak érdeke, hogy jól is kezelje, mert ha bukik Bugac, akkor úszik a bank pénze is. A kötvény hozadéka volt az, ami fedezte közel az összes pályázat önerejét, ami nélkül SEMMI sem valósulhatott volna meg, mert a költségvetés 2006 óta folyamatosan nem bírta volna el ezt a terhet IS! A kötvény jelenlegi állása szerint nem jelent veszélyt a községek működésére. "Veszély" kb. 2012-től lehet: de annak elhárítása kizárólag majd az akkori Képviselő Testületen múlik! Ha olyanok kerülnek be, akik egyébként is ellenzik a fejlődést és kockázatok nélküli befektetésekről álmodoznak, akkor bukHAT minden. De a "bukás" akkor nem a mostani Testület hibája lesz és nem a Polgármesteré! Az természetes, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközt majdan befektetni kell olyan tevékenységbe, melynek hozadéka is van. Ez jelenleg egyetlen dolog lehet: Bugac csatornázása. Erre pedig a megfelelő intézkedéseket a jelenlegi Testület már meglépte! Remélhetőleg az új Testület is jóváhagyja majd és nem eltörli az eddigi elindult kezdeményezéseket!
|
|
válasz erre
|
Utózmányok (1)
|
|
|
|